Kezdőlap / Pszichológia

Pszichológia

A pszichológia a különböző lelki, érzelmi és mentális folyamatokkal foglalkozik. Előfordul az életvezetésünk során, hogy elakadunk, megtorpanunk és nem tudunk tovább haladni. Ez bekövetkezhet az életünk bármely területén, akár munkában, akár magánéletben. Előfordulhat az is, hogy erőforrásaink elapadnak, érzelmileg megrekedünk és nem tudunk erőt meríteni a megújuláshoz. Érhet minket trauma, amely megállít, vagy csak egyszerűen azt tapasztaljuk, hogy újra és újra ugyanazon köröket járjuk, de mégsem jutunk előre. Vannak emberek, akiknél a lelki egyensúly felborulása testi (szomatikus) tünetek formájában is jelentkezik.

Ilyen esetekben érdemes segítségül hívni a pszichológiát. Ha önállóan már nem boldogulunk, bátran keressünk fel pszichológus szakembert. A pszichológus felméri a kliens pszichés állapotát, a probléma körét, mélységét. A klienssel közösen kitűzi a célokat. Nem ad direkt tanácsot, hanem figyelemmel, empátiával, elfogadással teli légkört teremt. Kérdez és meghallgat, új megközelítésekkel és szemlélettel támogatja a klienst. A közös munka célja, hogy a kliens megtalálja önmagában a válaszokat és lelkileg kiegyensúlyozottabb életet éljen.

Miért jó pszichológushoz fordulni?

  • A pszichológus nem fog ítélkezni, ezért lehetünk vele nyitottak és őszinték
  • Objektíven szemlél
  • Új szempontokat hoz a probléma megközelítésben
  • Nem támaszt elvárásokat
  • Segít abban, hogy a kliens önmaga oldja meg problémáit, megtalálja erőforrásait
  • Segít új gondolkodásmódok, megközelítések, szokások kialakításában
  • A rendszeres alkalmak keretet adnak, bizalmat, biztonságot

Végezetül néhány tévhitet szeretnék eloszlatni:

  1. „A pszichológus gyógyszert fog felírni”: A pszichológus nem pszichiáter, nem fog gyógyszeres kezelésre ítélni. Nem teheti. Amennyiben úgy látja, hogy a probléma mélysége túl mutat saját szakmai kompetenciáin, úgy segíteni fog a megfelelő szakember megtalálásában.
  2. „Megmondja a tutit minden problémára”: Nem fogja megmondani a megoldást. Helyette segít abban, hogy kliens önmaga találjon rá a megfelelő válaszokra.
  3. „Nem kell pszichológus, ott vannak a barátok”: Életünkben nagyon fontosak a baráti kapcsolatok. A barátok azonban sokszor elfogultak velünk. Bizonyos problémák esetében fontos lehet, egy minden tekintetben objektív szemlélő.
  4. „Ciki, kínos pszichológushoz járni”: Napjainkban ez már nem ciki. Alapvetően figyelmet fordítunk testünk ápolására, gondozására. Bátran fordítsunk figyelmet, energiát lelkünk gondozására is! A kiegyensúlyozott és rugalmas psziché meghálálja a gondoskodást a nehéz időszakokban.
  5. „A pszichológus nem érti meg a problémámat, mert nem élte át”: Igen előfordul, hogy nem élte át ugyanazt, ugyanakkor segít a kliensnek abban, hogy más szemszögből tekintsen saját problémájára.

Úgy gondolom, hogy az elmúlt egy év sokunk életében változásokat hozott. Kinek pozitívat, kinek negatívat, de egy biztos a megszokott életünkből és kereteinkből kiléptünk, több életterületen kontrollt vesztettünk.
Amennyiben úgy érzi, hogy segítségre van szüksége, szeretné újra visszaszerezni a kontrollt élete felett, új célokat, értékeket szeretne találni, vagy csak egyszerűen egy megértő hallgatóra van szüksége, forduljon hozzám bátran!

Várom szeretettel: Zombori Zsófia

Ki lesz a pszichológusom?

Segíthetünk? Kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot!

Első interjú, tanácsadás (60 perc)26.000 Ft
Kontroll konzultáció, tanácsadás (45 perc)19.500 Ft

Zombori Zsófia